Lázár Ervin Csillagmajor
Bevallom őszintén amíg Isolde bejegyzését nem olvastam e könyvről nem tudtam, hogy Lázár Ervinnek vannak felnőtteknek szóló írásai is. Most azt hiszem szégyenkeznem kellene, de mégsem teszem mert olyan sok mindent nem tudok még, hogy az egész életem egy szégyen érzés lenne:-)) Most már viszont tisztában vagyok vele, sőt egyet ezek közül el is olvastam.
Néha úgy gondolom van valami sorsszerűség abban ahogyan némelyik könyvre ráakadok...itt van például a Csillagmajor is:
- első lépés Isolde bejegyzése
- második lépés a Könyvkolónián ismét szembejött velem egy Csillagmajor ajánlás
- harmadik lépés tegnap délután könyvtár és ott mosolyog ez a gyönyörű borító a polcon egyenesen rám...nem hagyhattam ott
- negyedik lépés pedig nem más, mint hogy ma már írok róla , azaz elolvastam...
- ötödik lépésként a Hét szeretőm c. kötetét is felvettem a várólistámra
Mindez két nap eseménye. A novellák meseszerűek, némelyik komoly témával foglalkozik, másik mosolyogtató. A novellák között volt olyan is amit nem is egészen értettem meg, de összeségében egy kellemes, pihentető Rácpácegresi kirándulás volt számomra.
Fülszöveg :
Lázár Ervin ebben a kötetében a valaha volt pusztát, gyerekkorának Édenkertjét, „Rácpácegerest” és embereit énekli meg. Ez az isten háta mögötti emberi világ volt az ő írói képzeletének a nevelője, s kincses emlékeiből táplálkozik ma is; ez ugyanolyan gazdag és kimeríthetetlen terepe a létezésnek, mint a nagyvárosok nyüzsgő élete, s az ember, szívének reményeivel és sorsának nyomorúságával, ebben a valóságot írói látomásokkal és költészettel, csodás elemekkel át- meg átszőtt „Csillagmajorban” ugyanúgy megmutatkozik, mint a világnak bármelyik más színterén. Akorábban megjelent kötet most válik teljessé, két új elbeszéléssel, illetve függelékben a szülőföldhöz kötődő tizenöt publicisztikai írással bővül
Innen letölthető mind két mű amiről szó volt .


